Főbb híreink

Bemutatkozás

Üdvözöllek a Kangoosok Tolna megyei honlapján!

Barbarics Adrienn aerobik és kangoo oktató.

2007 tavaszán ismerkedtem meg a kangooval, az új fitnesz őrülettel. Az első óra után tudtam, hogy oktatóként szeretnék tevékenykedni és másokkal is megismertetni ezt a mozgásformát. Korábban évekig kosárlabdáztam, majd a fitnesz irányzatokkal kezdem ismerkedni, de egyik óratípus sem nyújtotta azt a felejthetetlen érzést, élményt, mint a kangoo. Így 2007. júliusától már oktatóként adhatom át ezt az eufórikus élményt a vendégeimnek.

2008 májusától vagyok Tolna megye hivatalos képviselője. Azóta számos nagyvárosban indítottuk el ezt az őrületet. Dombóváron, Pakson, Bonyhádon és a környező kisebb településeken már számos vendég, gyerekek, felnőttek, fiatalok és az idősebb korosztály egyaránt kipróbálhatta az „ugráló cipőt” és hódolhat új szenvedélyének.

Hamarosan rengeteg képet és videót találsz majd rólunk itt a Blogon!